Iz pogovora dveh stark
začutim smrtno obsodbo.
Pogovor dveh stark je vedno
smrtna odsodba. Okoli sebe širita
vonj po lekarni. Poštar ju
pozorno posluša, beleži,
beleži tudi sodnik, v spovednici
jima pozorno prisluhne župnik,
nanju čaka jesen, da bo lahko
prišla, megla njiju posluša,
meglo portkavajoči drobni zvon.
Iz pogovora dveh stark slišim
smrtno obsodbo. Na onem svetu
ne moreš srečati nikogar.
Življenje je, toda le na
hodnikih brez oken, koder lahko
hodiš sem ter tja, ni ne svetlobe,
ne teme, ne mraza, ne toplote,
vsaj meri tega nihče.
Starki se pogovarjata.
Besede se jima kdaj usujejo,
kdaj poniknejo, kot bi na okno,
za katerim sedita, tolkel dež.
Strah nas je stark.
Ki od operacij niso več
nedožne, živijo pa.
Prevod: Marjanca Mihelič
Két öregasszony beszélgetéséből
halálos ítéletet érzek ki.
Az öregasszonyok beszélgetése mindig
halálos ítélet. Gyógyszer szóródik
szét körülöttük. A postás figyelmesen
hallgatja őket, jegyzetel,
jegyzetel a bíró is, a gyóntató-
székben figyel a pap, az ősz
a szavukra vár, hogy
eljöhessen, őket hallgatja
a köd, a ködbe belekongó
apró harang. Két öregasszony
beszélgetéséből halálos ´téletet
hallok ki. A másvilágon
nem talákozhatsz senkivel.
Van élet, de csak ablaktalan
folyosók, ahol föl-alá kell
járkálnod, nincs fény se,
sötét se, nincs hideg, nincs
meleg, legalábbis senki se méri.
Beszélgetnek az öregasszonyok.
A szavuk hol megered,
hol elhalkul, mintha eső
verné az ablakot, ami
mögött ülnek. Félünk
az öregasszonyoktól.
Akik műtétektől se szüzek
már, de élnek.
